Tegnap flashmob-ot tartottak kismamák a nyugati téri mekiben, mert a biztonsági őr korábban kidobott egy szoptatni akaró anyát. A demonstráló anyukák és gyermekeik tíz percre megszállták a gyorséttermet, és szoptattak, etettek.

Sajnos már nem értem oda, pedig nagyon tetszik az akció és örömmel vettem volna benne részt. Szoptattam már sokfelé, templomlépcsőn, ügyvédi irodában, múzeumban, vaporetto-n, és még számtalan helyen. Meggyőződésem, hogy ez elsősorban megszokás kérdése. Az anyának is és a környezetnek is - ezért is fontos ez a mostani demonstráció.

A flashmob facebook oldalán egy on-line szavazás alapján érdekes vita bontakozott ki arról, hogy a vendéglőben étkezőket zavarja-e a szoptatás, a szoptató anyák látványa. Voltak, akik szerint a nyilvános helyen való szoptatás hippi szokás és provokáció.

Elgondolkodtam ezen. Azt hiszem, hogy lehet valóban zavarba ejtő, ha valaki egy ilyen meghitt dolgot lát, különösen, ha nincsen hozzászokva. Kérdés az, hogy amiatt, mert van felnőtt, aki zavarba jön, valóban a WC-ben kell-e enniük a kisbabáknak. Szerintem nem. (Valójában, ha kicsi gyerekkel vagyok, akkor nemcsak szoptatni, hanem egyáltalán nem akarok bemenni a nyilvános mosdókba, mert nem érzem elég higiénikusnak.)

A válasz rendre az volt, hogy menjen haza szoptatni az anyuka, vagy fejje le és adja cumisüvegből, ha nyilvános helyen vannak. És itt bújik ki a szög a zsákból! A kisgyermekeket és az anyjukat legszívesebben száműznék és bezárnák a lakásba. Ha jól megfigyeljük, az utcáink, tereink, a közlekedésünk, az éttermek, kereskedelmi területek, közintézmények, oktatási és egészségügyi intézmények és a munkahelyek leginkább úgy vannak berendezve, azzal a szemlélettel, hogy ezeket egészséges felnőtt emberek fogják használni. Az ettől eltérő igényekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni a rendszer. Gondolok itt az akadálymentesítés különböző formáira is. Például vissza-visszatérő hír az is, hogy a vakvezető kutyákat nem engedik be ide-oda. Rendszeres az olyan bejárati ajtó közintézményeken is, amit nem lehet fél kézzel kinyitni, miközben egy babakocsit próbálunk felléptetni az előtte lévő lépcsőn, vagy átemelni a küszöbön.

Ezek a dolgok nem a pénzen múlnak, hanem az odafigyelésen. Van viszont, ami pénzkérdés: akar-e egy kereskedelmi vagy vendéglátóhely a családosok Mekkája lenni? Mert persze, az IKEA hozza magával Svédországból a családbarát szemléletet, de pénzügyileg is nagyon jól jön neki, hogy egy-egy esős hétvégén dugig van az áruház kisgyermekes családokkal, akik a családbarát étterembe jöttek enni vagy a játszóházban mozgatják le a lurkókat. Hogy miért ide jönnek a családok? Azért, mert egy átlagos étteremben rossz néven veszik, ha egy gyerek feláll az asztaltól, hangoskodik, véletlenül leveri a tányért vagy a poharat, merthogy nincs műanyag – és még sorolhatnám. Sok minden változott az utóbbi időben. Sok helyen van már etetőszék, a WC-ben pelenkázó. Talán nemsokára természetes lesz a szoptató szoba is, a gyerekszék, a törhetetlen teríték. Üdülőhelyeken a gyerekágy, a bérelhető babakocsi, gyerekkád, bébicsősz, gyermekmenü stb. Nem azért, mert valamiféle újabb, a vállalkozókat sújtó rendelettel előírják, hanem mert a vállalkozók rájönnek, hogy megéri, és a közhangulat az lesz, hogy ez természetes.

És egyszer talán ráébredünk, hogy a családbarát munkahely nem azt jelenti, hogy mikuláscsomagot osztanak december elején a családosoknak, hanem hogy eszébe sem jut egy főnöknek délután fél 5-kor még egy új feladatot adni a beosztottjának. Akkor se, ha nincs gyereke, mert mindenki hazamegy valahova, valakihez, és akkor ott még tartalmasan és aktívan élni akar, töltődni, regenerálódni. Azért is többek között, hogy másnap, és még tíz év múlva is egészségesen és motiváltan tudjon dolgozni menni.

Egy élhető társadalomban a gyermek és a gyermekes szülő nem szabad, hogy zavaró tényező legyen, hiszen mindenki volt egyszer gyerek, és jó esetben gyermekes szülő is lesz belőle. Csoda-e, hogy Magyarországon mélyponton van a gyermekvállalási hajlandóság, amikor a fiatalok azt látják, hogy a gyermekesek másodrendű állampolgárok. Például a fővárosban babakocsival eljutni egy adott helyre, általában másfél-kétszer annyi ideig tart, mivel a BKV járműveinek csak egy része alkalmas a babakocsis utazásra. Külön logisztika kitalálni, hogy merre is menjünk. A kerületi óvodák és iskolák egy része csak lépcsőkön át megközelíthető – a babakocsiban kisebb testvérrel jövő anyák pedig kínlódnak.

Elgondolkodtam, honnan jön mindez. Onnan, hogy régen máshogy éltünk. Nem a kisgyermekes nők voltak a kicsi gyerekeikkel, hanem a nagyszülők, a gyereklányok, a bölcsőde – ezért kellett a cumisüveg. A nagyszülők nemigen mozdultak ki, a gyereklányok cselédek voltak, nem kellett tekintettel lenni rájuk, a bölcsőde pedig izolálta a gyerekeket a mindennapok világától. Egy aktív felnőtt nő, aki éppen életének a legkreatívabb, legproduktívabb időszakát éli, nem cseléd, nem akar másodrendű lenni, nem akar kizáródni az élet pezsgéséből. Megváltozik az élete a gyerekek születésével, tud és akar is áldozatokat hozni a gyermekeiért, de nem akar évekre bezárkózni a négy fal közé. És ez nagyon rendben van!

Egy életképes társadalomnak fel kell ismernie, hogy rossz, ha egyes társadalmi csoportokat el akar dugni, el akar felejteni, ki akar zárni, le akar szedálni, hogy ne legyen velük baj. Az nem úgy van, hogy vannak a normális emberek (felnőtt, egészséges férfiak), akik a számukra berendezett világban kegyesen és jótékonyan akadálymentesítenek időnként az állandóan vagy átmenetileg fogyatékkal élők számára! Egy társadalomban sokféle ember él újszülöttől az idősekig, különböző egészségi állapotban, élethelyzetben. Úgy kell berendezni a világunkat, hogy mindenkinek kényelmes legyen. Nemcsak használható, hanem kényelmes is!

Akit pedig zavar egy gyermekét szoptató anya látványa, az mosolyogva forduljon el, és gondoljon arra, hogy éppen most engedte meg egy édesanyának, hogy teljes életet éljen és örömmel neveljen fel egy boldog kis embert egy boldog társadalomban.

 vnm

 (Kép: Erin White Photography)